Szedd magad a Májusfát!
A korábbi évek sikereire való tekintettel a Nyíregyházi Erdészet idén is lehetőséget biztosít fiatalemberek számára, hogy kedvesünknek legális forrásból szerezzenek be Májusfa-alapanyagot.
A program április 30-án, 15-19 óra között egy nyíregyházi erdőrészletben lesz, ahol a tettre kész legények az erdészet által biztosított kézifűrészekkel az előre kijelölt fácskákat kivághatják, és magukkal vihetik.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért szabad ezeket a fákat egyáltalán kivágni? A terület, ahol a favágás történik egy ún. erdőtelepítés, vagyis ott néhány éve még nem erdő, hanem egy kiöregedett gyümölcsös állt. Az erdészet munkatársai a Kaán Károly Országfásítási Programhoz csatlakozva, 2020-ban egy kocsányos tölgyes főfafajú erdősítést hoztak létre. Az eltelt időszak alatt a kis tölgyfák szépen fejlődtek, de az elegyesség jegyében ültetett néhány egyéb fafaj – fekete nyár, hegyi juhar – még nagyobb méreteket ért el. Idén tavasszal az erdészet szakemberei úgy döntöttek, hogy azokat a nagyobb méretű egyedeket, melyek árnyalásukkal és talajvíz-szívó hatásukkal hátrányosan befolyásolják a tölgyek növekedését, kivágják. Ezek a fák még méretük miatt iparilag nem hasznosíthatóak, tüzelőnek való felhasználásuk is jelentéktelen. Viszont éppen ideálisak Májusfának….
Az idei évben tehát szép, egyenes 4-8 méter magas nyárfát tudunk ajánlani Májusfának. Szerszámokat nem kell hozni, fűrészt, ágvágó ollót, kesztyűt erdészetünk biztosít.
Azért, hogy az igényeket tudjuk kezelni, a Májusfa kivágása előzetes regisztrációhoz kötött. A lehetőségek korlátozottak, mert természetesen nem az a cél, hogy minden nyárfát kivágjunk. Összesen 130 igénylőt tudunk fogadni! Az érdeklődők a nyiregyhazimajusfa@gmail.com címen tudják jelezni részvételi szándékukat. Természetesen egy legény csak egy Májusfára tarthat igényt! Az igényeket április 27-ig várjuk! További információ: Szokolovszki Géza, 30/695-0010

Cím
NYÍRERDŐ Erdészeti Zrt.
4400 Nyíregyháza, Kótaji út. 29.

Telefon
+36 42-598-450


© nyirerdo.hu 2020 | Impresszum | Adatkezelés | Védjegyhasználat, szerzői jogok | Közzétételi kötelezettség | Weboldal készítés: Webpole