A „Nagycserei Kőrises” arborétum
A „Nagycserei Kőrises” arborétum Debrecentől keletre, a 48-as út északi oldalán, Nagycsere településrésztől északra található. Az erdő lelkét egy idős tölgy-kőris-szil ligeterdő állomány alkotja, melynek mélyebb, tavasszal vízben álló részein a magyar kőris került túlsúlyba. Ez az állomány a Nyírség legszebb ligeterdői közé tartozik. Átfolyik rajta egy nyírvízlecsapoló csatorna, melyen – a vízmegtartás érdekében – Debrecen Önkormányzata egy zsilipet hozott létre. Az arborétum kialakítása 1954-ben kezdődött: Szabó Pál erdőmérnök, a Nagycserei Erdészet néhai erdőművelési műszaki vezetője kezdte el a munkát, amit később Tóth József folytatott. Kezdeményezésére a 38 hektáros természetvédelmi védett területet körülvevő fenyőgyűjteményt – mint védőállományt – az arborétumhoz csatolták. Az erdészek ma is „Szabó Pál emlékerdő” néven ismerik, és egy fából készült emlékmű őrzi az alapító emlékét. Az öreg erdőhöz nyugaton fiatal tölgyesek és nyarasok csatlakoznak.
Az erdő alján jégkori maradványként találkozhatunk a fehér zászpa (Veratrum album) kisebb állományaival.
Nagy, kanalas levelei redőzöttek. Akár másfél méter magasra is megnövő lágyszárú, virágait vaskos fürtben hozza. Szálanként fordul elő a szárazabb térszíneken a nagyezerjófű (Dictamnus albus) és az erdei borkóró (Thalyctrum aquilegiifolium). A fiatalabb nyáras aljnövényzetében alig lehet észrevenni egyik zöld virágú orchideánkat, a békakontyot (Listera ovata). A terület madárvilága gazdag. Előfordul ragadozó madarunk, a héja a fehér rokonánál jóval rejtettebb életmódot folytató fekete gólya és legnagyobb harkályfajunk, a fekete harkály. A legszebb, idős erdőrész – a károsítások elkerülésének érdekében – bekerítésre került.

Cím
NYÍRERDŐ Erdészeti Zrt.
4400 Nyíregyháza, Kótaji út. 29.

Telefon
+36 42-598-450


© nyirerdo.hu 2020 | Impresszum | Adatkezelés | Védjegyhasználat, szerzői jogok | Közzétételi kötelezettség | Weboldal készítés: Webpole