Pro Silva Hungariae Díjat kapott Juhász Lajos
Az Erdők nemzetközi napja, március 21-e alkalmából Dr. Nagy István agrárminiszter a Pro Silva Hungariae Díjat adományozta Juhász Lajos, a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetének erdészeti igazgatója részére. Az elismerést a természetvédelem és az erdőgazdálkodás aktív összehangolásában, valamint a nyírségi akáctermesztés és feldolgozás európai népszerűsítésében játszott szerepéért vehette át Hatvanban, a Széchenyi Zsigmond Magyar Vadászati Múzeumban rendezett ünnepségen.
Juhász Lajos 1990-ben került a NYÍRERDŐ Zrt. jogelődjéhez, a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasághoz. Csaknem két évtizeden át volt az erdészeti társaság műszaki vezérigazgató-helyettese, azt megelőzően irányította a Halápi Erdészetet, 2023 óta a Debreceni Erdészet igazgatója, ezt a pozíciót korábban hét éven keresztül töltötte be.
Juhász Lajos tevékenyen részt vállalt a térség minőségi fatermesztésének elindításában. Kiemelkedő szerepe volt a vállalkozói erdőkezelési stratégia megvalósításában, valamint az erdészeti portfólióban egyedülálló decentralizált szervezetirányítás kiépítésében. A nagy természetvédelmi értékű erdőtömbök fenntartásában és természetközeli felújítási gyakorlatának meghonosításában, valamint folyamatos fejlesztésében is fontos szerepet vállalt. Vezetője volt a nyírségi erdőgazdasági táj erdészeti hungaricumának, a fehér akácnak az európai rangra emelésének. Irányításával új lendületet kapott a térségben az erdők közjóléti szolgáltatásainak bővítése.
Az elismeréshez a NYÍRERDŐ Zrt. minden munkatársa nevében gratulálunk!
(Fotó: AM Sajtóiroda)
Nyíregyháza, 2025. március 22.

Cím
NYÍRERDŐ Erdészeti Zrt.
4400 Nyíregyháza, Kótaji út. 29.

Telefon
+36 42-598-450


© nyirerdo.hu 2020 | Impresszum | Adatkezelés | Védjegyhasználat, szerzői jogok | Közzétételi kötelezettség | Weboldal készítés: Webpole