„Kopár és erdő”

Fekete István: Kopár és erdő

Pusztai tájon szomjas a föld, égő homok közt cserepes út, tengődő fű és halott bokor, szomjas vándor, kiapadt kút, nincsen itt élet, veszett az út.

Halott ország ez éjjel-nappal, erdőtlen, tikkadt, kopár határ. Tavasza meddő, ősze sivár, fulladt csendjében hallgat a nyár, halott ég alatt halott határ.

II.

Párás domboldal, távoli vágy, csobogó patak, andalgó út, virág, szerelem, dal, szabadság, hegyen és völgyön zöld erdő zúg, hegyen és völgyön zöld erdő búg.

Titkos, mély völgyén dús forrás buggyan, tavasza illat és ősze mámor, telében munka, öröm és álom, nyarában szabad ember a vándor, erdő az otthon, erdő a sátor.

Aranyosi Ervin: Vigyázz ránk!

Lombok sűrűjéből nézlek, figyelem ám, mit csinálsz! Nem mindegy, hogyan viselkedsz, mikor erdeinkben jársz! Vigyázz rá, mint sajátodra, nekünk ez az otthonunk! Takarítjuk, tisztán tartjuk, szemetet el nem dobunk! Becsüld meg a benne élőt, ő a Földért, s érted él!

Jövőd nagyrészt ezen múlik, gondos, jó gazda legyél!