Kerékpártúra a NYÍRERDŐ-vel

Ismét kerékpártúrát rendezett a NYÍRERDŐ Zrt. Fehérgyarmati Erdészete. A „Két keréken a NYÍRERDŐ-vel”elnevezésű programon a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola és a Bárdos Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 40 diákja vett részt. A fiatalokat három nevelő is elkísérte. A gyerekek nemcsak kerekeztek, hanem egy erdei túrát is „teljesítettek”: Kaulák Gergő erdészeti igazgató és Pák Attila általános műszaki vezető vezetésével természetvédelmi és erdészeti tudnivalókról egyaránt tájékozódtak. Szó esett a fenntartható, természetközeli erdőgazdálkodásról, valamint a térségben élő állatokról, növényekről. A programban szerepelt kincskeresés, több játékos feladatlapot is kitöltöttek a gyerekek, akik egy-egy erdészcsillaggal díszített fakorongot kaptak ajándékba. Természetesen a babgulyás sem maradt el.

A kerékpártúrát azért rendezi meg rendszeresen az erdőgazdaság, mert az itt dolgozók nagyon fontosnak tartják a gyerekek környezeti nevelését. Az erdészek abban bíznak, hogy nem csak a fiatalok, hanem szüleik is egyre gyakrabban választják pihenésük célpontjának a hazai erdőket.
Az erdők fontosságára hívja fel a figyelmet a XXIII. Erdők Hete országos programsorozat is, szeptember 30. és október 6. között. A rendezvények jelmondatával – „Óvd és gyarapítsd az erdőt az élhető klímáért!” arra akarják ráébreszteni a szervezők az embereket, hogy az erdők szerepe kulcsfontosságú a klímaváltozás elleni harcban.

2019. szeptember 24.

Cím

NYÍRERDŐ Erdészeti Zrt.
4400 Nyíregyháza, Kótaji út. 29.

Telefon

+36 42-598-450

Skip to content