Idén is csapolják a nyírfavizet az erdészek

Idén is csapolják a nyírfavizet az erdészek

 

Tavaly már beszámoltunk arról, hogy a Nyíregyházi Erdészet parkjában álló nyírfákból évek óta „csapolják” a nyírfavizet az erdészek. Így van ez idén is, hiszen a nyírvíz csapolásnak most jött el az ideje! A fákon kívülről ugyan nem látszik, de már megindult bennük a nedvkeringés, a külső szövetrészben, az ún. szíjácsban már komoly folyadékáramlás tapasztalható. Egyesek szerint ezt a jó hallásúak hallhatják is, ha szorosan odatapasztják fülüket a fák törzséhez.

Ha nem csak hallgatni, hanem kóstolni is szeretnénk ezt a természetes frissítőt, elő a fúróval, metszőollóval. Az egyik módszer szerint a fa törzsébe, a kéregcserepek között – tehát ahol vékonyabb  a kéreg – egy 6-8 mm átmérőjű, 3-5 cm mély lyukat fúrva néhány perc múlva megindul a „virics”. Egy kis csövecskével üvegbe tölthetjük, és azonnal fogyaszthatjuk. A másik módszer szerint egy kb. hüvelykujj vastag ág végét levágva a metszési felületről is kinyerhető ez a folyadék. Akár így, akár úgy, a csapolás után ne felejtsük a csapot „elzárni”: egy kis fatapasszal, dugóval betömni a lyukat! A fának ez komolyabb károsodást nem okoz, az esetleg túlcsorduló levet pedig a hangyák, legyek, rovarok előszeretettel fogyasztják.

A nyírfanedv a méreganyagokat, salakanyagokat magába zárja, míg mikroszkopikus méretű részecske összetevőit a sejtjeink hasznosítják. Ioncsere képessége egyedülálló, a vizeletkiválasztó rendszer és az emésztőszervrendszer támogatója. Gyulladáscsökkentő, antibakteriális, és vértisztító hatású. Tüdőbaj, vesebántalmak, ízületi kopások és reumás fájdalmak kezelésére is alkalmas. Erősíti az immunrendszert, tisztítja a nyirokrendszert, méregtelenítő és lúgosító hatást fejt ki az anyagcsere felgyorsításával. Izotóniás italként működik, mivel könnyedén felszívódik, az izmokat oxigénnel látja el az anyagcsere folyamatokban. Természetes elemei segítik a test só – víz háztartásának fenntartását.

Külsőleg alkalmas a bőr, a fejbőr és a haj ápolására. Táplálja, és sejtszinten hidratálja a bőrt, pH értékét egyensúlyba állítja, felületi hámsérülések, sebek, bőrproblémák kezelésére is jó. Továbbá a hajhullás, fejbőrzsírosodás, erős korpa képződés kezelésére is használható.

2021. március 18.

Cím

NYÍRERDŐ Erdészeti Zrt.
4400 Nyíregyháza, Kótaji út. 29.

Telefon

+36 42-598-450

Felhívás Skip to content