Erdészek együttműködése a katasztrófavédelemmel

A katasztrófavédelmi szakemberek munkájuk során gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor fát kell kivágni, darabolni. Azért, hogy az éles bevetésben ne okozzon problémát ez a feladat, az elméleti ismeretek elsajátítása mellett elengedhetetlen a kellő gyakorlat megszerzése. Ennek érdekében ismét együtt gyakorlatoztak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fehérgyarmati Erdészet munkatársai.

Csütörtökön elsőként a motorfűrészekről, és azok szakszerű használatáról szóló rövid, elméleti oktatás szerepelt a programban. Ezt követően pedig a gyakorlatban is bizonyíthatták felkészültségüket az érintettek. Az erdészet területén egy fakitermelési engedéllyel rendelkező erdőrészletben fákat vágtak ki, majd daraboltak fel. Olyan faegyedek kerültek kivágásra, melyeket az erdőkezelési tevékenység során, a visszamaradó erdőállomány érdekében az erdészek kivágásra jelöltek.

A két szervezet közötti együttműködés nem újkeletű, hét évvel ezelőtt kezdődött. A katasztrófavédelem munkatársainak visszajelzései alapján ezeket a fakitermeléssel kapcsolatos ismereteket és gyakorlatot érdemes rendszeresen feleleveníteni, ezért minden esztendőben megrendezik azt.

Cím

NYÍRERDŐ Erdészeti Zrt.
4400 Nyíregyháza, Kótaji út. 29.

Telefon

+36 42-598-450

Megszakítás