A Hajdúhadházi Erdészet munkatársa lett az Év Erdésze

A NYÍRERDŐ Zrt. Hajdúhadházi Erdészetének munkatársa, Nagy Lajos nyerte az Év Erdésze verseny országos döntőjét. Az Egererdő Zrt. által szervezett megmérettetésen húszan vettek részt, az írásbeli feladatok helyszíne a Mátrafüredi Erdészeti Technikum és Szakképző Iskola volt, a terepi versenyszámokat pedig a gyöngyössolymosi Szalajka-ház körüli erdőkben bonyolították le. Az erdészek 13 – a mindennapi munkájukhoz kapcsolódó –versenyszámban mérték össze tudásukat. Az összetett szakmai írásbeli mellett szerepelt a feladatok között például állományleírás, famagasság- és fatérfogatbecslés, gyérítés jelölés, készletgondozó fahasználat jelölés, erdőkár becslés, távolságbecslés és trófeaminősítés is.

A kétnapos versenyt végül Nagy Lajos nyerte, aki tavaly a negyedik helyen végzett az Év Erdésze versenyen. A második Donkó Ferenc a NEFAG Zrt. munkatársa lett, a harmadik helyen pedig Wieszt András, a Pilisi Parkerdő Zrt. kerületvezető erdésze végzett.  A díjakat július 5-én, az Országos Erdészeti Egyesület egri ünnepi közgyűlésén vehetik át a szakemberek.

A 43 éves Nagy Lajos 23 éve szolgálja a Tiszacsege környéki állami erdőket. Eredményéhez a NYÍRERDŐ Zrt. minden munkatársa nevében gratulálunk!

Nyíregyháza, 2024. június 10.

Cím

NYÍRERDŐ Erdészeti Zrt.
4400 Nyíregyháza, Kótaji út. 29.

Telefon

+36 42-598-450

Megszakítás